A folyamatról

Mire számíthatsz a közös folyamat során?

Egyéni folyamat

Az 1. alkalommal ismerkedünk, feltérképezzük a téged foglalkoztató témákat. Megbeszéljük, melyik módszertan támogat a leginkább az aktuális helyzetben.
Közösen döntünk a folytatásról: szeretnénk-e, illetve tudunk-e együtt dolgozni.
Ha kölcsönös a szimpátia és a folytatás mellett döntünk, akkor a 2. alkalommal megalkotjuk a kapcsolati szerződésünket. Átbeszéljük a kereteket (alkalmak száma, időtartama, helyszín, fizetési – lemondási feltételek). A célodat kikristályosítjuk. Meghatározzuk az együttműködésünk alapjait, többnyire ezeket a kérdéseket érintve: Mit várunk el egymástól a munka során? Mik a felelősségeink? Milyen értékek mentén dolgozunk együtt? Hogyan adunk visszajelzést egymásnak?

A folyamat felénél közösen ránézünk: Hol tartasz? Közelebb jutottál az együttműködésünk elején kitűzött célhoz? Mint ahogy arra is, hogy időközben hogyan változtak a hangsúlyok, illetve esetlegesen a célod?

Coaching és szupervízió folyamatról

Egy folyamat általában 5 – 10 alkalomból áll. 1 alkalom 60 vagy 90 perc. Személyesen vagy online is tudunk találkozni.
Lehetséges helyszínek: általad megjelölt vagy Pesten a 13. kerületben, Budán a 2. vagy a 11. kerületben.

Coaching és szupervízió folyamatról

Csoportos folyamat

1. alkalommal személyesen vagy online találkozom egyesével a csoporttagokkal. Ismerkedünk, feltérképezzük a téged foglalkoztató témákat. Átbeszéljük a coaching vagy a szupervízió módszertana, hogyan tud támogatni aktuális helyzetedben.
2. alkalommal az egész csoport találkozik. Ismerkedünk és megalkotjuk a kapcsolati szerződésünket. Átbeszéljük a kereteket (alkalmak száma, időtartama, helyszín, fizetési – lemondási feltételek). Meghatározzuk az együttműködésünk alapjait, többnyire ezeket a kérdéseket érintve: Milyen szakmai témák foglalkoztatnak? Mit várunk el egymástól a munka során? Mik a felelősségeink? Milyen értékek mentén dolgozunk együtt? Hogyan adunk visszajelzést egymásnak?

Egy csoportos folyamat általában min. a csoportlétszáma + 2 alkalomból (nyitó és záró) áll.
1 alkalom 90 vagy 180 perc. Személyesen vagy online is tudunk találkozni.
Lehetséges helyszínek: általad megjelölt vagy Pesten a 13. kerületben, Budán a 2. vagy a 11. kerületben.

A folyamat sajátosságai:

Coaching és szupervízió folyamatról
Hogyan segítek?

A közös munkánk része az egymásra hangolódás. Nem pusztán fizikailag, hanem ténylegesen jelen legyünk a helyzetben.
Különösen az ülés elején – időt, teret adok arra, hogy megérkezz mentálisan, testben, lélekben. Veled együtt én is megérkezem. Így létrejöhet a kapcsolat köztünk.
Az üléseken sokat dolgozunk értelmezéssel és tudatosítással. Nem pusztán kognitív, hanem az érzések szintjén is, ezáltal változik benned a helyzet értelmezése, új nézőpontok születnek, tudatosabbá válsz. Az érzések átélése, tudatosítása pedig cselekvésre, változásra ösztönöz.

Legyen coaching vagy szupervízió, módszertantól függetlenül a következő eszközöket használom:

Az ICF és MSZCT etikai kódex irányelveinek tiszteletben tartásával dolgozom ügyfeleimmel. Ennek kiemelt eleme a titoktartási kötelezettség.

Hogyan készülj az első alkalomra?

Az első találkozásunkig, kérlek gondold végig a következő néhány kérdést: